Beköszöntött a napsugaras ősz,

hűvös nappalokra hideg este jő,

levelek hullanak, a fecskék boldogan intenek,

az ősz, mely helyet tartogat újabb kincseknek.

Gyorsan suhan tova, susognak a levelek,

fák között tündérek fodrozzák a szeleket,

erdőben harkály kopog a fákon,

kis mókus ugrál fenn az ágon.

Élelmet gyűjt télire - csiripelik a verebek,

az erdő mélyén nem várják a hideg, zord teleket,

csipcsiripp - hallod fenn s egy kislány rád tekint,

szemében napfény halovány csillaga suhan, elsuhan majd visszaint.

Szaladsz utána, egyre csak szaladsz,

itt-ott őszi fák törik a napsugarat,

az avarban őszi levelek és szerte gesztenye,

a levegő hűsül, az embernek már nincs melege.

Utoléred lassan, szólsz, kéred, ne féljen,

vele tartasz a szeretet végső reményében,

nincs vele senki, te maradtál neki,

s hogy vele vagy, ő ezt szereti.

Így már ketten mentek tovább ki az erdő szélire,

tündérkirály veletek repül, s vezet világvégire,

ott messze te és ő egy tiszta vizű mesebeli tóba ugorva,

eggyé váltok a következő szóra: - BÁTORSÁG! - szól a Tündérkirály,

Vele ugrasz, s ő három szót kiált: 

HIT, BÁTORSÁG, SZERETET ...

... és az őszi erdőben hullanak a levelek, haldokolnak a fák,

a világra elmúlás majd új élet reménye vár,

Ekkor új Fény születik fenn a magas égen,

magadban Tündérkirállyal szállsz a mindenségben.