Bűnnel születtem és bűnnel élek,

bűnnel szeretek, remegek és félek,

és ha valaha is rosszat vétettem,

testem-lelkem szomjazzon, éhezzen.

S majd egy szép nap, ha bűneim bocsánatot lelnek

Isten angyalai az egekbe emelnek,

fehér selyemmel burkolják be testem,

hogy többé ne féljen és ne remegjen,

A fehér selyem érint, megtisztítja lelkem,

megtisztítja sötéttől, fájdalomtól és keresem,

keresem,keresem magamban, hol a szeretet,

hol van mi begyógyít minden égő és gennyező sebet.

Jó akartam lenni, hogy sose hozzak szégyent,

de ez nem egyszer megtörtént, nincs is erre kétely,

világra jöttem, majd csak bajt és problémát okoztam,

nem volt helyem soha semerre..ezt én hogy fogadjam??

Mert ki világra jött, de valójában nem kellett volna,

a budapesti hídról képzeletben ugrik a nagy folyóba,

mely csak viszi, és egyre csak sodorja,

elragadja majd keményen a köves partra dobja.

Végül túlélte, túlélte az ugrást,

köhög, víz szakad fel mellkasából és fel a torkán,

csak köpi kifele majd széttekint a sötétben,

este van és a nagyváros a messzi sötétségben,

ott a Duna parton senki nincs vele, csak egy fényes angyal,

KI OTT REPKED FELETTE.