Hol volt, hol nem, valahol a Föld túloldalán hova csak griffmadarak hátán lehet eljutni létezett egy varázslatos erdő. Varázslatos erdő közepén pedig állt egy varázslatos magasra nyúló fa. Gyökerei mélyen a talajba kapaszkodtak, ágai magasan nyúltak az égig. Az a hír járta az erdőben, hogy a fát varázserő övezi. Ki alá áll, az eggyé olvad vele, Eggyé válik mindennel ami maga a FA: STABILITÁSSAL, VÁLTOZÁSSAL, AZ ÉGIG TÖRÉSSEL, A JELEN PERCCEL, ÉS KÜLÖNFÉLE SZÍNEKKEL. Ha az ember a megfelelő hozzáállással állt alá és szívből átölelte, a fát gyönyörű lilás fények vették körbe, nagy vastag törzse körül fény gyűrűk kezdtek forogni. A Fa GYÓGYÍTÓ ERŐVEL rendelkezett. Emberek ezrei hittek erejében és az erdő varázslatában.

Valahol messze a városban egy fiatal lány próbált menekülni és reményt keresett, valahol, valamibe talán kapaszkodni akart. Hogy az az Isten, az angyalai vagy csak maga a varázslat maga se tudta, de annyi bizonyos megmaradt benne az a kislány-része, aki hisz a varázslatban, hisz a fények erejében. Egyik éjszaka elalvás előtt belemélyedt a gyertya fényébe és megjelent előtte az angyala. Valahogy kommunikálni kezdtek majd a lány lassan ellazult és belealudt egy látomásba.

Álmot látott. Megjelent álmában egy óriási griffmadár, felült a hátára, belekapaszkodott nagy erős tollaiba és a madár csak repült és repült a végtelen égbolton. A lány soha nem érezte annyira szabadnak magát, mint akkor ott a griffmadár hátán. A szél belekapott hosszú, göndör hajába és csak szálltak fenn a sötét égbolton. A Föld túloldalán ekkor kezdett világosodni. A madár egyszer csak leszállt egy fényekben úszó erdő szélén. A lány elindult be az erdőbe, de ahogy elindult a fények elhomályosultak, csak ment befelé és befelé. A fények eltűntek és egyre sötétebb lett. A griffmadarak eltűntek az égről, a tündérek, manók elbújtak és az erdőt sötét erők kerítették hatalmukba. A baglyok belehuhogtak az éjszakai sötétségbe. A boszorkány épp ekkor átkozta el a Varázs-erdőt. A lány töprengeni kezdett. Vajon ő azért került ide, hogy megvédje az erdő varázslatát és visszahozza a fényeket és a színeket?? Csak ment és ment, haladt befele a sötétségben, lelkét ezerféle félelem és borzongás járta át. Egyszer csak elreppent előtte egy apró kis fénypont. Követni kezdte.

- Várj! Várj meg! Ki vagy Te? - kiáltott utána. 

A kis fénypont vezette egyre bentebb, a lány követte, mire az aprócska pont egyszer csak megállt és ott lebegett a lány szeme előtt. Ariel volt, az erdő tündére.

- Ariel vagyok! Tündér itt az erdőben! - küldte aprócska fénysugarait a lányra. Jó hogy itt vagy! - folytatta. Te vagy az erdő városi kiválasztottja, aki még hisz a Varázslatban és a jó erőkben, Te vagy, ki megmentheti az erdőt.

- Mit kell tennem? Bármit megteszek - szólt kíváncsian a lány.

- Keresd a FÁT! Keresd az erdő legnagyobb és legöregebb fáját. Mindig középre összpontosulj, valahol az erdő közepén áll. Ágai az égig törnek, törzse sok-sok évgyűrűt számlál. Mássz fel a tetejére és szórd fel ezt a varázsport a levegőbe.

A tündér egy kis zacskónyi csillámos port nyújtott át a lánynak.

Mondd a következő igét és csettints hármat:

Varázs-Fa, segítsd életem,

varázs-erdőben újra fény teremjen!

Ahogy ezt kimondod, az erdőbe visszatérnek a fények, a Fa újra élni kezd, törzsét sok kis fénykör fogja körbe venni. Hát menj, menj utadra és tedd a dolgot! Én mindig veled leszek! - fejezte be mondandóját a tündér.

A lány elindult be, az erdő közepe fele teljesíteni küldetését. Valami furcsa megrengethetetlen bizalom kerítette hatalmába, valami felsőbbrendű erő, és tudta, hogy képes megcsinálni. Hisz, ha nem lenne az, miért lenne ő a kiválasztott?? Ahogy ment egyre beljebb, lassan bejutott az erdő közepére, a nagy sötétségben felfedezte a nagy fát. Tényleg óriási volt, törzse millió évgyűrűt számlált és ezer vastag és apró gyökérrel kapaszkodott a talajba. A lány mászni kezdett. Bátran mászott és mászott egyre feljebb amíg csak ágat talált fel a sötét égbolt felé. Megremegett benne a baglyok huhogása és a gonosz erők energiája, de tudta mit kell tennie. A varázsport felszórta az égbe és hangosan kimondta:

Varázs- Fa, segítsd életem,

varázs-erdőben újra fény teremjen!

Majd hármat csettintett, mire lassan az erdőben világosodni kezdett. A madarak újra előbújtak, kis manók és tündérek lepték el újra az erdőt. Ahogy tele boldogsággal mászott lefele, megjelent előtte Ariel.

- Ez ügyes húzás volt! Köszönjük! Az erdő megmenekült! Ezért jutalmat érdemelsz. Ahogy leértél, maradj csendben és figyelj!

A lány leért a fáról. Nagyon elfáradt és leült a fa tövébe. Elfelejtette, hogy ez a Varázs-Fa. Szemét lecsukta, elpilledt kicsit és figyelt. A csendben valaki szólt hozzá. A Fa volt az.

Ahogy a lány a törzsének dőlt, melegséget érzett. A fa átsugározta testét, ahogy az érintkezett vele. Vastag törzse körül lilás fényekben úszó gyűrűk forogtak körbe és körbe.

- Ölelj meg! - szólt a Fa. No, bátran, ölelj csak meg! - bátorította a lányt.

Az megölelte és csak állt ott mezítláb egybeolvadva a fával és Földanyával. Egybeolvadva STABILITÁSSAL, JELENNEL, ÖRÖKLÉTTEL, VÁLTOZÁSSAL, ÖSSZEKAPCSOLÓDVA FÖLDDEL és ÉGGEL, lába mintha gyökeret vert volna és lenn találkozott volna a fa gyökereivel.

A Varázs-Fa egyre szebb fényekben csillogott, az erdőbe vidámság, béke és boldogság költözött.

- Tudd, Te és én és mi itt mindannyian Egyek vagyunk! - szólt a fa. Sose fogsz teljesen elveszni, ha hiszel a Varázslatban. Itt rajtam találsz egy kis odút. Találsz benne valamit. Ajándék neked.

A lány benyúlt az odúba és kivett egy a szivárvány összes fényében csillogó és mindent fényt visszaverő hegyikristályt. Kivette és meglátta benne önmagát.

- Igen, igen, szólt a fa. Ebben az erdőben minden a varázslat erejével hat. Vidd haza a kristályt és emlékezz! Emlékezz arra, hogy sose vagy egyedül. Emlékezz arra, hogy kiválasztott vagy és ha megőrzöd hited a mesékben és a varázslatban, bármire képes leszel, és valójában már most képes is vagy. Ne félj többé. Ariel és a többi tündér, én és a manók, na és persze a griffmadár mindig veled leszünk az úton.

- Lassan búcsúznunk kell- szólt a fa.

A lány még utoljára, nagy erőt merítve és belélegezve a fa erejét megölelte a fát és megköszönte az Élményt.

- Mi köszönjük! Hiszen kiszabadítottad az erdőt a sötét erők fogságából - repdesett Ariel és a többi tündér a lány körül.

Ekkor pillanatok törtrésze alatt megjelent a griffmadár.

- Szállj fel!- csapdosott szárnyával és már szálltak és szálltak messze, vissza a Földnek tán egy messzebbi másik oldalára, egy másik világba, a városba, a hajtás, a realitás, a mindennapos küzdés és sokszor szenvedés világába.

Eljött a reggel és ahogy a lány felkelt, oldalt a kezében ott volt a hegyikristály, melynek fényeiben önmagát látta.

Nem tudta, mindezt álmodta, vagy angyalának varázslatába került. Vagy tán tényleg valóság volt??? Azóta se derült ki. A lányt viszont útján máig is segíti a Varázs-Fa odújában talált hegyikristály és a hit.