Vársz egy szót, egy mélyről feltörőt,

egy érzést, kiutat keresőt,

valami jelet, mi továbbra is életet mutat,

szíved a csendben szavak után kutat.

Kérdezik, hogy vagy, válasz nem jön,

benn marad a kimondatlan, mely egy nap előre tör,

éjszakai rémálmok, fel-felbukkanó képek,

emberi hangok és a falon előbukkanó rések.

Várom a szót, a tisztát, a kimondatlant,

a félelem nélkülit, az érdekest, a megunhatatlant,

várom a mesét, a rímeket, színes képeket,

bármit is belőlem, mi értéket teremt.

Viszont most a csend mindent áthatol,

kinn a lágy szellő leng, a madár dalol,

estére tán eső jő és hűvösebb várható,

az élet örök, egység, meg nem fogható.

....és egyszer csak csak jön az a szó.