Körbevett a végtelen kékség. Fehér felhők puhasága érintett ahogy köröztem a világ felett. Lenéztem és minden aprónak tűnt, valami nagyon földinek, nagyon halandónak. Én voltam itt fenn körözve az ég és a világ ura.

Lenn még a legmagasabb fa is, még az is, amelyikről ott lenn azt állították, hogy az az égig érő fa, elveszett valahol félúton. Épphogy a csúcsát láttam, mint egy aprócska pontot. Az erdő összes többi fája, nála a fák királyánál jóval kisebb volt, ez fentről is látszott. Siklottam tovább a szél áramlataival. Kicsit arrébb úgy észleltem mintha vége szakadt volna az erdőnek. Egy széles kékes csíkot pillantottam meg. Egy folyó - gondoltam magamban. Mellette apró kis hangyaként mozogtak az emberek. Biztosan napoztak, a gyerekek játszottak vagy esetleg páran fürödtek a folyóban. Nem tudhatom, de azt hiszem páran voltak benne. Apró pontok a víz sodrásában.

Figyeltem és mivel arról vagyok híres, hogy jó a látásom, utam során minden apró részletet megfigyeltem. Erős vagyok de néha engem is másfelé sodornak a szél áramlatai. Elsodort. Irányt változtattam. Egyszerre csak egy hullámszerűséget pillantottam meg. Hegyek voltak, hegyes- völgyes terület, magasságok és mélységek, havas fehér csúcsok és zöldes völgyek váltották egymást. Lejjebb ereszkedtem, hogy jobban lássam merre vagyok. Szinte átrepültem a havas hegycsúcsok felett majd lassan megint emelkedni kezdtem egyre feljebb és feljebb a magas kék ég és a finom huppanó fehér felhők ölelésébe.

Ahogy a hegyeken átértem, hirtelen elterült alattam az óceán. Néha egy-egy bálna óriási farka csapott bele a vízbe, néha ki-kiugrott egy-egy delfin de valójában az óceán ugyanolyan végtelen volt és kék volt mint az égbolt és valahol összeértek félúton. Összeértek ott, abban a térben, ahol magam is szántottam az eget. A Nap fényes sugarai átmelegítették szárnyam és egyenesen az óceán mélyére hatoltak. A szél áramlatai sodortak magukkal, hol jobbra, hol balra és ugyanígy fodrozták az óceán vízfelszínét is. Kicsit ereszkedtem, hogy jobban lássam. Fodrosnak tűnt, mint a kislányok szoknyája. Kislányok, igen, hamarosan előbukkant pár. Vagyis, magam se tudom, kislányok voltak e vagy kisfiuk.

Átszelve az óceán feletti légteret szárazföld fölé értem. Homokos partszakasz volt. Az apró faházaknak csak a tetejét láttam. Barnaságuk egységbe került a homok-színnel és a zöld sűrű erdővel. A parton apró pontocskák mozogtak a parti homokban. Gyerekek lehettek. Gyerekek vagy felnőttek, esetleg kutyák. Biztosan együtt játszottak a parton.

Végül egy sűrű zöld erdő következett. Itt már nem láttam be, a fák közötti tér elveszett előlem. Tovább repültem és az eddig alattam fekvő óceáni kékséget felváltotta egy összefüggő zöld terület. Mind-mind zöld lombok sokasága. Így haladtam egyre előre hol ereszkedve, hol emelkedve a szél áramlataival.

Így szállt le lassan a sötétség és a Napot felváltotta a Hold az égbolton.