Zaj kinn, csend benn, hangok sora pereg
a szív a félelem hullámában rezeg:
A tömeg közepén ott állsz magadban,
furcsa belső zűrrel és zavarban,
emberek, tekintetek jönnek-mennek,
a helyzet forog, sodor, sodródik és remeg,
kiutat keresel, nem tudod még, merre,
leszáll testedre-lelkedre az éjszaka leple.
Puhára vágysz, finom érintésre,
lelkedben ekkor csak a félelem kel életre,
tekintetet keresel, ismerőset, bizalmat,
minden rezzenést feloldót, barátságosat
az emberek viszont forognak egyre,
egyre nagyobb lelkeden a félelmek terhe.
A tér tágas, leblokkol a tömeg,
mozdulni nem bírsz, érzést érzés követ
magadban mélyen,
sose tudhatod, mi történik egy újabb percben éppen.
Zajok kinn, csendek benn, menekülni vágysz,
elbújsz egy kis zugban, talán egyet kívánsz.
Ismerős tekintetek, igen, megjelennek,
a félelem viszont gátat szab a lelkednek.
Nehezen mozdulsz, a bizalom se könnyebb,
nem tudhatod, merre visz aztán az érzések röpte ;
erősödő bizalom vagy stagnáló félelem,
szeretni vágyó mindig újabb belső rejtelem.
