Hol volt, hol nem, Varázserdő hófödte tájain is túl volt egy kis házikó. Itt élt egy testvérpár,Fanny és Máté az anyukájukkal. Nagy pelyhekben esett a hó és a házban mézeskalács illata terjengett. A naptár december 24.-ét írt. Szenteste napja volt.

-Holnap Karácsony!-ujjongott Máté.

-Végre jön a Jézuska! Erre vártam egész évben-tette hozzá izgatottan Fanny.

A kandallóban pattogott a tűz és a szoba közepén egy szép nagy fenyőfa állt arra várva, hogy a gyerekek feldíszítsék. Az ablakban és szerteszét a házban gyertyák égtek és melegség töltötte be a kis erdei házat. Nagyon várták már a Jézuskát és az angyalokat. Készültek a Karácsony csodájára. Óvatosan díszítgették a fát szaloncukrokkal és piros fényes gömbökkel. Anyukájuk ráhelyezte az égőket és készen is volt. Máté kíváncsiskodni kezdett, ahogy a karácsonyfa csúcsára az utolsó díszt is felkerült.

- Láthatjuk majd a Jézuskát?

- Tudod, Kicsim, hogy, mi emberek nem láthatjuk Őt, hiszen ha meglátjuk,minden varázsereje elveszik. A két gyerek álmodozva nézelődött az ablak mellett.

- Bár láthatnánk a Jézuskát!- szólt az egyik.

-Bár így lehetne!- helyeselt a másik.

Közösen elfogyasztották az ebédet majd a két gyerek úgy döntött, sétálni indul az erdőbe. Nem hagyta őket nyugodni a tény, hogy nem láthatják a Jézuskát, ezért úgy döntöttek, megkeresik. Közben az erdőre vastag hótakaró borult.

Fanny és Máté felöltöztek jó vastag, meleg ruháikba, csizmát húztak,s így indultak a Jézuska keresésére.

A hóesés közben elállt. Az erdő furcsa csendbe burkolózott.

Egyszer csak egy öreg, hosszú hajú, szakállas bácsi ballagott velük szembe.  A gyerekek ijedten néztek rá. A bácsi Pista bácsi volt, aki itt lakott az erdő mélyén.

- Eljöttünk otthonról sétálni azt remélve, hogy majd láthatjuk a Jézuskát! Megkeressük -szólalt meg bátran először Fanny.

- Ez nem az a hely, ahol láthatjátok a Jézuskát - szólt Pista bácsi. Mit tudtok róla? Hogy néz ki?

- Nagy fekete szakálla van. Szereti a gyerekeket és ajándékot hoz azoknak, akik egész évben jók voltak - szólalt meg kicsit félénkebben Máté.

Pista bácsinak nagyra nyílt a szeme, annyira elcsodálkozott.

-Szóval, keresitek. Tudjátok, ha megmutatná magát, elmenne a varázsereje, így valószínűleg hiába gyalogoljátok be az erdőt, nem fogjátok látni.

Fanny és Máté igencsak elszomorodtak.

Mentek-mendegéltek, egyszer csak az erdőnek vége szakadt és magas hegyek tornyosultak előttük.

A két gyerek egészen kétségbeesett.

- Hogyan jutunk át ezeken a magas hegyeken? – kérdezte aggódva Máté.

Ekkor, valahonnan a távolból egy óriási hóbagoly repült feléjük. Gyönyörű fehér, fénylő szárnyaival csak úgy suhant az égen, aztán leszállt, ott az erdő szélén a gyerekek mellett álló fára.

-Velem jöhettek, ha szeretnétek. Szívesen átviszlek titeket a hegyek és az óceán fölött.

A gyerekek elfogadták a hóbagoly segítségét. Felültek a hátára,jól megkapaszkodtak az ezüstösen csillogó tollakban mígnem a bagoly nagyot röppent és máris fenn szálltak a végtelen égbolton. Átszálltak a hegyeken, aztán egy nagy óceán fölé értek. A bagoly ezüstös-fényes tollai csak úgy csillogtak a téli napsütésben.

- A Jézuskát keressük!-szólalt meg útközben Fanny.

-Tudod esetleg, merre van? El tudsz hozzá vinni minket? – kérdezte Máté.

- Megpróbálom!- suhogta a nagy hóbagoly és egyre fentebb emelkedett a puha, fehér felhők fölé.

Egyszer csak, ahogy a két gyerek lenézett, az óceán felett egy apró fényvillanást vettek észre. Mindketten tudták, ez egy jel.  Mindezek után felnéztek, s pontosan felettük a felhők felett megpillantották a Jézuskát. Nem teljesen olyan volt, mint amilyennek képzelték. Ott lebegett hosszú fehér ruhában az egyik felhő fölött. Félhosszú haja lágyan hullott vállára, ahogy visszamosolygott a gyerekekre. Kicsi, barna szakálla volt , nagy kék szeme , és kedvesen integetett.

A gyerekeket izgatott öröm árasztotta el, hogy láthatták végre.

A hóbagoly ekkor hirtelen megfordult s egészen az erdő széléig vitte őket. Át az óceán felett, a hófödte hegyek felett hosszú volt az út az erdőig.

A gyerekek megköszönték a fényes tollú hóbagoly segítségét és átölelték.

- Nagyon köszönjük a segítségedet!- mondták majd integetve az ezüstös-szárnyú hóbagolynak hazafele vették az irányt.

Esteledett , sötétedett,a hó újra nagy pelyhekben kezdett hullani,s a kis házban édesanyjuk aggódva figyelte az ablakból jöttüket.

- Merre jártatok? Már nagyon aggódtam értetek-szólt hozzájuk,ahogy beléptek a meleg házba.

- Csak sétáltunk egyet az erdőben- mondta Fanny és a titkot megőrző tekintettel elmosolyodva Mátéra nézett.

Kettejük titka maradt örökre, milyen kalandban is volt részük és sose feledték a fényes tollú hóbaglyot és a Jézuskát.

Lefürödtek és végül a kimerítő délután után lefeküdtek és azon nyomban elaludtak. Mindketten a hóbagollyal álmodtak. Reggel, ahogy felkeltek nagy örömmel vették észre, hogy a fa alatt ajándékok vannak.

- Itt járt a Jézuska!- súgta oda Fanny Máténak és a két gyerek összemosolygott. Máté tekintete aztán hirtelen az ablakra vetődött. Valaki ott kukucskált.

Vajon ki lehetett az?

Máténak és Fannynak a legújabb barátja, a nagy ezüstös fényesen csillogó tollú hóbagoly. A testvérpárnak ez volt életük egyik legvarázslatosabb és legkalandosabb karácsonya.

Varázserdőben a tél után eljött a tavasz, lassan nyílni kezdtek a virágok, aztán eljött a nyári meleg napsugár, majd újabb telek jöttek, a hóbagoly pedig minden egyes télen felbukkant az erdei házikó udvarában.