Csend-formák múltunk tükrében
Hogy vajon mi is a csend?Valami megfoghatatlan.Néha áthatolhatatlan,mint a sűrű őszi ködfátyol.Szép és nyugodt.Megint máskor földöntúli.Valami nem e világi.Mély és egyedüli.Máskor nagyon is együtt-élmény.Valami amiben ott vagy te magad.Átadod magad ennek a kedves kis tüneménynek.Megéled.Ott benne létezel és merülsz mélyebbre és mélyebbre.Egyszerűen csak megéled.A csendedben úgy ahogy ott tud lenni a jelen,az itt és most-élmény,úgy ott van a múltad is a maga képében.Ott van minden múltbeli kis rezzenésed.Fénysugár-léted lehet tiszta vagy elmosódó ebben az állapotban,de ott van.Minden rezzenésed ott van.Rezzenéseid,rezgéseid,sugaraid pedig múltadból álltak össze.Múltad formálták őket olyanná amilyenek végül lettek.S még ma is,a jelenben is percről percre csendről csendre más fénysugarak rezegnek.Sőt,van olyan,hogy nem is érzed a fénysugarakat.Olyankor olyan mintha szíved-lelked rázárná önmagára azt a bizonyos kaput.Valahol mégse teszi.Reagál sok mindenre,mégis máshogy.Nézzük csak ,hogyan is van jelen a múlt a csendünkben!
Kicsinek lehetünk visszahúzódóak és zártabbak,nyitottabbak és barátkozósabbak.Lehetünk tele félelmekkel,szorongósak.Lehetünk lazák. Lelki alkat sokféle létezik,s valahol a kezdetekben kezd el ez formálódni.A csend pedig mindenkinek más.Mindannyiunknak más,egyedi.Sokszor évekig harcolunk egyediségünk ellen.Nem bírjuk elfogadni,hogy tán,igen,mások vagyunk az átlagtól.Azt,vajon miben vagyunk mások,nem tudjuk meghatározni.Mégis,valami nagyon más,már pici korunk óta.Nem érezzük idevalónak magunkat hosszú éveken át.Tán az egyedüllétünk,a magányunk már ott is megvolt.Keveseket engedtünk közel.Sőt,bizonyos gyerekektől féltünk.Teltek az évek.Jöttek az élmények.Anya-lánya megélések.Egyre inkább féltünk.Azt éreztük,nem bízhatunk meg a világban.Nem bízhatunk az emberekben.Bántani fognak.Kialakult egy "veszélyes" világkép.Bezárkóztunk.A pici gyerekből félelmekkel teli,szorongó tinédzser lett.Az anya-lánya megélések pedig csak nehezítették az életet. Az elvárások,a "semmisejó",a jóskislányból nagyon lassan megkésve kialakuló lázadás,az ajtócsapkodás,s legkomolyabb esetekben az ütés,a karmolás,az agresszió.A sok-sok élmény egymásra rakódott,s megtanultunk félni.
Aztán lassan szépen a lány elkezdett foglalkozni önnön lelkével.Félelmeivel,szorongásaival,az anyai kapcsolatból eredő önbecsülés hiányával,az önbizalomhiánnyal.Kereste azokat az utakat,amikkel oldhatja önmagát akár otthon is. Kemény kis út volt,míg aztán a spiritualitás útján elkezdte megtapasztalni a csend különféle rezgéseit.Egyszer ilyen-egyszer olyan.Ez a SokArcú Csend.A SokArcú Személyiség.A SokArcú Lélek.Lassan fedezte fel,hogy tán ebben-abban mégis jó.Lassan fedezte fel,hogy tán mégse olyan veszélyes a világ mint ahogy anno gondolta.Elkezdte a lelke egy apró kis zugát mindig nyitva tartani.Tudta,ha fél is,ha védi is magát,egy-egy számára különleges embernek ez a kis zug mindig nyitva lesz.S akit beengedünk,az megnyugtatja szívünket.Nincs mitől félni.Egyek vagyunk!
A Fénysugár pedig bennünk van.A csend is velünk van.Bennünk van.Ez a csend pedig néha maga a Magány Szomorúsága,a Feszültség Ereje,a Szív Reménytelensége,a NincsKiút-érzés.A szótlanság,a "Hangtalan". Ez a Csend az Egyedüllét Csendje.Ilyenkor alacsony rezgésünk van.Félünk is sokszor.Lépni.Kifele.Ki a biztonságból.Ki a komfortzónából.Ilyenkor a bennünk levő fénysugár mattá válik.Kicsit elveszti valódi fényességét.Valódi ragyogását.Elvesztjük önmagunkat.Ezt teszi a félelem és az elveszettség.Mattá teszi a Fényt.A színeket.
Máskor ugyanez az Egyedüllét-Csend tiszta és nyugodt.A lélek igazi nagy főkapuja tárva nyitva áll a nagyvilágnak.A zöld,a patak,a vízesés,a bácsi a kutyával vagy épp a nénivel váltott pár kedves szó a feltörő forrásnál.A forrásból jövő finom hideg vízről, a lila orgonák szín és illatkavalkádjáról ,a kis zuhatagok,a levegő tisztító hatásairól nem is beszélve.Ugyanaz az Egyedüllét.A bennünk lévő Fény viszont tiszta és átható,nyugodt és derűs,rózsaszín és lila minden árnyalatában pompázik.A Csendnek egy másik arca.
A Csendnek egy újabb és teljesen másmilyen arca,az Együttlét-csend.Együtt lenni,együtt ülni a csendben.Reiki-körben vagy csak egy meditációban elcsendesülni,megélve az együttlét örömet és biztonságát.Igen,a lány ma már érzi a biztonságot.A Világ nem feltétlen gonosz,még ha a régmúlt emlékei ezt is sugallják.Igen.Ez az Együttlét-csendje.A Biztonság csendje.Ebben a Csendben a Lélek mélyén megbúvó apró Fény fehéresen-fényesen-világosan ragyogja be a teret.Így lesz ezeknek az Együttlét-Csendes tereknek nagyon finom,megnőtt és kiterjedt energiaburka.Ebben itt minden és mindenki Jelen van,a Jelenben.Ez a teljes és tiszta Jelen-lét.Itt jutunk el arra a pontra,amikor megéljük azt,hogy nincs múlt.Nincs múlt.Nincs Egyedüllét.Se Félelem.Ez a legmagasabb szint tán amire az ember lányának a szíve sokszor vágyakozik.Az Egység Csendje.
Tapasztalunk.Tapasztaljuk a fejlődést.Azt,hogyan is lépkedünk át azon a veszélyes Belső Világ-úton.Felfedezzük és elfogadjuk önmagunk egyediségét és valahol mélyen akármilyen nehéz,megértjük és elfogadjuk,hogy bár nehéz volt,akárhogy is ellenkeztünk minden kis sejtünkkel,világra jöttünk.Végig kell csinálni.Itt,s most,ezen a Föld nevű bolygón.Aztán lassan finoman csúszva bele önnön fényünkbe,félelmeinket legyőzni próbálva elkezdtünk apránként nyílni.Hol megnyílik a kapu,hol újra kicsit zárul,őt beengedjük,őt már nem merjük,s tán néha a természetet,a madarakat a patakcsobogást,a levegőt,a kutyákat könnyebben engeded be a szívedbe mint az embereket.Van amikor az emberi hangok messzinek hatnak.Ez akkor vajon Egyedül vagy Együtt-Csend? Tán mindkettő egyben.Egyedül vagy,de mégis együtt a Természettel.Istennel.Az Érzéseiddel.Ekkor a fény bár úgy érezzük egészen kihunyt,kicsit más pislákol.
A Csend SokArcúságát tapasztalgatjuk végig életünk során.Végül is,úgy gondolom,minden alkalommal,mindegy is milyen fajta Csendről beszélünk,a lényeg a visszatérés,a hazatérés.Önmagunkba.A Csillagok közé,ahonnan leszülettünk és bekerültünk édesanyánk méhébe,